Munkavédelmi koordináció

„Az építészet pontosan tükrözi az emberi természetet, mivel az emberek is többet törődnek a külcsínnel, lelküket azonban hajlamosak elhanyagolni.”

Dean Ray Koontz

Úgy gondoltuk, hogy ezzel az idézettel kezdjük szolgáltatásunk bemutatását, hiszen létjogosultságának valid esszenciáját hűen tükrözi. A belső és külső értékek sajnos nem mindig találkoznak az építészetben sem, ezért külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a Munkavédelem méltó pozíciót kapjon szolgáltatásaink színes skáláján.

 

A Munkavédelem, mint az egyik legfontosabb „belső érték”, az egészségügyi és biztonsági követelmények összessége, mely nélkül nem létezik megvalósulás-orientált tervezés és kivitelezés sem.
Alapvető igény, hogy minden munkavállaló biztonságos környezetben végezhesse a munkáját. Feladatunk -többek között- ezen feltételek megteremtése, bevált és hatékony eszköztárral, melyben nem ismerünk kompromisszumot!
Az idő pénz, ami számunkra és Ügyfeleink számára is fontos financiális szempont, ezért törekszünk arra, hogy az építési projektek munkavédelmi okokból egy percig se álljanak le valamint, hogy megkönnyítsük a biztonsági előírások által rájuk nehezedő terheket.
Szakembereink konstruktív együttműködésének köszönhetően a gyors, precíz és hiteles megoldásokban hiszünk, szem előtt tartva az ütemtervet!
A munkanemek összehangolásához „Biztonsági és Egészségvédelmi Tervet” kell készíteni, amelynek betartását a teljes építési fázisban ellenőrizni kell. Összhangban az Ön igényeivel, a kivitelezési ütemtervvel és a jogszabályokkal.
Ne feledje! A hatékony munkavégzés elsődleges szempontja a BIZTONSÁG!
A munkavédelem életeket menthet!
TILD Üzleti Megoldások Kft. -a fejlett európai gyakorlatot követve- elképzelései megvalósításához remek választás!